Szomorú álom

"-Lássuk csak, gondoljunk vissza egy picit azokra az időre, amikoris Yusuke oldalán harcoltunk a gonoszak ellen, mint például Toguro, hogy megemlítsem! Urameshi a vezető, akit nehezen lehetne elfelejteni, aki mindent az öklével akart megoldani. Akkor ott van még Kuwabara, az a fél-, abnormális,  tökkelütött és Hiei, akit a "fele-mássága" miatt (félig jég-, félig pedig tűzdémon származása miatt), na meg persze a természete miatt nem volt egy nagy kedvenc. Főleg mikor Kuwabara le 'kertitörpézte'!"

Ül egy tisztáson és gondolkodik.

"Szóval, azóta el telt egy pár év, Yusuke és Keiko együtt vannak, Kuwabara Yukina-val él együtt, Botan és Koenma, hát hogy is mondjam csak, egy szóval furcsa kapcsolatban vannak, az egyszer biztos! És aztán ott van Hiei..." - akadt a név Kurama száján, mikor visszagondolt rá: - Most vajon hol lehet, és mi lehet vele? - kérdezte magában. Elmosolyodott, és folytatta tovább. Visszagondolt azokra az időkre, mikor még Youko Kurama-ként élt, fosztogatott egy banda vezéreként. Akkorm még társak voltak Hiei-el. Azóta már megváltozott, és mondhatjuk úgy is, hogy a régi bajtársával "tüzön-vizen mentek keresztül"! Eszébe jutott az aprótermetű démon, amikor mérges volt rá, vagy az első igazi mosolya, amikor Kurama megnevettette. Aztán eszébe jut, ahogyan elváltak egy mástól. Kurama hírtelen megcsókolta Hiei-t, aki ellökte magától, és mondott valami tőle megszokottat: "Ne légy naív, attól hogy emberi testben vagy, még nem leszek veled gyengédebb! Az én helyem az Alvilágban van!"
- Vajon mi történt vele? - vájkálta a kérdés azt az okos kis fejét. Ekkor a szél erősebben végig fújt a füves területen, megborzolta Kurama haját - Hiányzol!

Eközben Hiei, szokás szerint egy fa tetején feküdt az Alvilágban, elmélekedett és mintha meghallotta volna ezeket a szavakat.
- Valami hiányzik...! - próbálta szavakba önteni, de nem igazán értette, hogy mi is ez a furcsa érzés. Hiei-nek nem erőssége a beszéd, és az önkifejezés, ezért csak a gondolatait próbálta meg rendezni fejében. Egyfajta hiánya támadt az emberek világába, jobban szolva egy személy hiánya. Visszagondolt azokra az időkre, Yusuke oldalán harcolva. Ekkor eszébe jutott Kurama, hírtelen el kezd hevesen dobogni a szíve. - Mi van velem? - kérdezte - Olyan furán érzem magam! - válaszolt.

Nem sokkal később Kurama üzenetet kap Koenma-tól, hogy az Alvilágból egy lényt küldenek az emberi világba, hogy beszámoljon a fejleményekről. Kurama azonnal siet az átjáróhoz és várja a titokzatos személyt, aki majd közli a híreket. Egy kis idő múlva egy árnyék jelenik meg az átjáró kapujában. Ahogyan közeledik úgy egyre ismerősebbé válik Kurama számára. Nem más, mint Hiei. A kis démon egy kicsit megnőt, és sokkal helyesebb lett. Nagyon megörül neki Kurama, és ez meg is látszoik az arcán, de az akkor történtek után, nem akarta, hogy valami rosszúl is süljön el, ezért inkább visszafogta magát és teljes ridegséggel üdvözölte Hiei-t, aki egy kicsit csalódott volt, talán több vendégszeretetet kap tőle.
- Nos, mik a hírek? - rögtön kérdez rá Kurama.
- Ne szaladjunk ennyire a dolgok közepébe! - válaszolta ő is ridegen.
- Ugyan miért ne?
- Az átjárót biztonsági okokból nem nyitják ki csak hetenként. Szóval nem egy két percre jöttem át az emberek világába. A hírek ennél viszont jóval fontosabbak, szóval egy darabig maradnom kell . Nem mintha annyira akarnám az egészet. - néma csönd - Ne gondold azt, hogy  az én ötletem volt! - jelentette ki. 
- Nem gondoltam semmire, Hiei! - válaszolta és elmosolyodott.
- ... - hírtelen meg sem tudott szólalni - Mi olyan vicces? - kérdezte.
- Semmi! - válaszolta egyszerűen, majd megint elmosolyodott.
- Látom... - mondta, aztán végig nézett Kuraman - ...egy cseppet sem változtál. Talán a külsőd, az egy kicsit lányosabb lett. - jegyezte meg magának és lehunyta a szemét, majd a szája sarkában megjelent egy ici-pici mosoly.
Kurama ezt észre is vette és a szeme sarkából nézte Hiei-t, majd ő is elmosolyodott.
- Te sem változtál, Hiei! Ugyan olyan vagy, mint pár évvel ezelőtt.

Beérve a városba, Hieire rángatott egy pár emberibb ruhát, mert hát ha így meglátják őt, még a végén kinevetik, hogy milyen bolond. Elmentek Yusuke-ékhoz, hogy szóljanak a hírekről. Megbeszélték, hogy Genkay-templomában találkoznak. Megkérdezzték Yusuke-ékat, van e hely náluk Hiei számára, amíg itt tartózkodik, de Urameshi nemet mondott, ők is szűkösen voltak. Kuwabara sem igazán volt meghatva, az volt az indoka, hogy Yukina-val kettesben akar mardni. Ekkor Kurama felhozott egy újabb lehetőséget.
- Mi lenne, ha nálam laknál addig. Az édesanyám úgy is elmegy otthonról, a mostoha apámmal nyaralni, és üres lesz a lakás. Ha gondolod...
- Felejtsd el, nem szorulok segítségre! - válaszolta.
- Csak egy ötlet volt. Ha nem akarod, akkor nem! De, haa meggondolnád magad, akkor tudod, hol találsz!
- Kössz, de nem! - válaszolta flegmán.
- Hülye vagy, Hiei, ezt nem utasíthatod vissza! - mordult rá Yusuke, megvédve Kurama-t.
- Köszönöm, Yusuke, hogy kiállsz mellettem, de ha Hiei azt mondja, hogy nem, akkor nem erőltetheted rá. - válszolta csalódottan - Bocsánat, de most mennem kell, fontos dolgom van! Találkozunk Genkay-nál. Sziasztok. - és elment.
- Te nem vagy eszednél, Hiei! Kurama csak jót akart! - válaszolta Yusuke.
Hiei nem válaszolt, megfordul és elment.
- Majd Genkay-nál találkozunk. Na én leléptem. - majd eltünt.
- Ez nem komplett, az egyszer biztos! - mondta Kuwabara.

A megbeszélés (Genkay-palotájában) után Hiei mindenkit megkért, hogy legyen elővigyázatos.
- Ennyire nem ismersz minket? - jegyzi meg Kurama  - Bocsika srácok, de most már megyek, későre jár. - mondta Hiei-re pillantva, azátn a többiekre nézett és elment.
Yusuke megpróbálta rávenni Hiei-t, hogy menyjen el Kurama-hoz, és maradjon ott. Eleinte reménytelennek látszott, de sikerült megfognia Urameshi-nek, és rávette, hogy maradjon nála. Hiei elindult Kurama után, hogy szoljon neki, még is csak elfogadja azt a meghívást. De nem taláta sehol sem, ezért elment a lakására. Becsöngetett.
- Ki lehet az ilyen későn? - kérdezte meg Kurama- Egy pillanat, nyitom!
Amikor kinyitotta az ajtót, nagyon megdöbbent, Hiei állt vele szembe. Se szó, se beszéd, belépett a lakásba.
- Gyere be! - mondta Kurama.
- Megjegyzem csak Urameshi-ék unszolásásra jöttem ide, és nem a saját akaratomból... - hírtelen elnémúl - ...te mond csak, mi ez a hacuka rajtad? - kérdezi és el kezd nevetni.
- Ja ez? - kérdésre kérdéssel válaszol - Kötény! Éppen vacsorát csinálok, nem vagy éhes? - kérdezi meg.
- Kössz, de...
- Várj, szerintem ez ízleni fog! - fejezte be a mondatot Kurama - Még édesanyámtól tanultam.
- Most mondtam, hogy nem vagyok éhes. - Ebben a pillanatban morgott egyett a kis démon hasa.
- Nos, nekem a hasad egészen másról árulkodik. - odalépett hozzá, leguggolt a hasához és beszélni kezdett hozzá - Ugye, hogy éhes vagy?
- Kurama, te normális vagy? - kérdezte és ugrott férre Hiei.

Kuram felállt és Hiei szemébe nézve annyit felelt:
- Bármit is mondasz, biztosan éhes vagy! Úgyhogy semmi mese, leülsz és eszel! - mordult rá.

Amikor kész volt minden, úgy habzsolta az ízletesebbnél-ízletesebb falatokat, hogy szinte semmit sem hagyott. És ez így volt minden nap. Kurama pedig elégedetten figyelte, hogy "elismerik" munkáját. Megismertetett Hiei-el egy csomó új dolgot (többek között a zuhanyzót, meg a többi berendezésitárgyat).

Hiei-nek egyre jobban kezdett megtetszeni Kurama, és bár nem mutatta ki, de belül egész máshogy érzett. Egyik nap Hiei a fürdőszobában volt, és egy nap puffanás hallatszott le a fölszintre. Kurama szaladt föl, hogy megnézze, mi történt. Benyitott a fürdőszobába és meglátta Hiei-t, enyhén hiányos öltözetben. Hírtelen még szólni sem tudott, csak bámulta a fiatal démon izmos testét, ahogy csorog lefelé a víz róla. Lassan lefelé irányította tekintetét, amikor Hiei magaelé kapott egy törölközőt.
- Jaj, bocs, neharagudj, nem láttam semmit! - mondta Kurama, és hírtelen fordult el, háttal Hiei-nek, közben az araca tűzpiros lett.
- Úr Isten, Kurama! - ordított Hiei.
- Tényleg bocsi! - válaszolta, megfordult és a kezével mutogatott - Engedd, hogy segítsek neked! - amint beljebb lépett a fürdőszobába, megcsúszott a szappanon, amit Hiei ejtett ki a kezéből. Kurama beütötte a fejét és Hiei alatt, találta magát. Közben a szennyesruhák beborították őket. Kurama el kezdett nevetni.
- Most meg mi olyan vicces? - kérdezte Hiei.
- Semmi, semmi, csak... - és nevetett tovább.
- Mi van? - egy pillanatra csendbe maradt, azátn ő is el kezdett nevetni.
Együtt nevettek, és észre sem vették, hogy egymás karjaiban fekszenek. Ekkor Kurama megszólalt, hogy fáj a feje, de még ekkor is nevetett a helyzeten. Hiei a fájós részre tette a kezét, és meg akarta gyógyítani.
- Mit csinálsz? - kérdezte Kurama.
- Ha nem látnád, próbálok segíteni! - válaszolt.
- Igazad van, nem látom, tudod nincsen hátrafelé szemem! - mosolyodott el Kurama. Látta, hogy Hiei komolyan veszi a dolgot. Csak nézte az arcát, a szemeit, a száját. Ekkor észre vette Hiei is, hogy az a bizonyos furcsa érzés kerítette hatalmába, úgy érezte, hogy nem tud ellenállni ennek a kísértésnek, és muszáj kipróbálnia. Mélyen Kurama szemeibe nézett, aki egy picit elvörösödött.
- Hiei, én...bocsánat! - válaszolta.
Csak bámulta Kurama-t, aki már nem győzött elnézést kérni tőle. Ekkor Kurama fel akart állni, hogy az újabb csalódás helyett elvonuljon a szobába, de Hiei nem engedte . Hírtelen megcsókolta Kurama-t, aki nagyon meglepődött, aztán visszacsókolt, majd hírtelen elrántotta a fejét.
- Hiei! - ennyi jött ki a száján. 
Az ajkaira tette két kezét. Nem mert a démon szemébe nézni, mert attól tartott, hogy akkor nem tud ellen állni. Próbálta elkerülni a tekintetét, de amikor ismét találkozott vele, nem bírta levenni a tekintetét a szemeiről. Az egyik kezét nyújtotta Hiei szája felé, hogy megérintse. Kurama lehunyta a szemét, hogy érezhesse Hiei csókját. Mindkettőjük szíve hevesen dobogott. Egyikük sem mert mozdulni, mert félt a másik reakciójától. Ekkor Kurama megindul, de azátn mintha visszatartotta volna valami, megállt. Hiei is ugyanígy tett, de őt csak Kurama megállása tartotta vissza. Aztán egyikük sem bírta tovább és egymásnak estek. Hevesen megcsókolták egymást, és közben Hiei el kezdte vetkőztetni Kurama-t. Hiei végig simitotta Kurama testét, és amikor a combjához ért, magához húzta, és erősebben tartotta.

Hamarosan eljött az a nap, amit Kurama nem várt annyira. Hiei-nek vissza kellett mennie az Alvilágba. De helyette nem dönthetett, az Hiei-re bízta. És bár szomorú volt, mert tudta, hogy hogyan fog dönteni, de bízott abban, hogy még is megváltozik a döntése. Visszakísérte Hiei-t az átjáróhoz. Nem mert a szemébe nézni, mert azzal elárulna mindent. Meg akarta várni, mig elmegy. Amikor Hiei visszafordult, hogy még egy pillantást vessen Kurama-ra, látta a szemeiben, hogy ezzel fájdalmat okoz neki, de a saját szabadságát sem adhatja föl. Visszament Kurama-hoz, megérintette az arcát, és megcsókolta. Egy hosszú és érzéki csókot adott Kurama ajkaira. A csók olyan hosszó volt, hogy szinte el sem akart engedni, a kezével belekapaszkodott Kurama hosszú vörös hajfürtjeibe, majd magához szorította és még hosszabban csókolta. Aztán gyengéden befejezte és egy puszit adott Kurama szájára. Majd megfordult és eltünt az átjáróban.
- Remélem még találkozunk, Hiei! - válaszolta.

VÉGE