14.rész
I. fejezet: Várva várt alkalom

Hamarosan el is jött a péntek, és már mindenki cuccolt. Pakoltak a kocsiba, különböző zsákokat, kajákat (szerintem az a legjobb az egészben, a KAJA), Touya elugrott Ayumiért. Aztán elsétáltak az autóig, beültek, és mint egy fél órás utazás után már ott is voltak. Közben Ayumi gyönyörködött a kilátásban, kifelé tekintve az ablakon. Az út alatt Ayumi mesélt Touya szüleinek magáról, hogyan került ide, hogy mi volt az oka, amiért elköltöztek a nagyvárosból. A fiú meg sem szólalt, csak nézte Ayumit. Takeda sem bírta ki, hogy ne legyen feltűnő egy párszor oda-oda tekintgetett Ayumira. Amikor kiszálltak a kocsiból Ayumi meg sem tudott szólalni a látványtól, annyira lenyűgözte a természet szépsége.

Egy nagy tisztás, ahol nagyon sokan elférnének, akár piknikezni is. Egy aranyos faházikó, aminek két emelete van, egy fából épített garázs, a faház mellett. A nap fénye, ami beszűrődik a fák ágai között és homályosan is, de megvilágítják a fákat és a talajt. Ettől olyan mesésnek tűnik az erdő látványa. A fenyőfák illata, ami átjárja az egész helyet. A madarak kellemes hangja, amitől zeng az erdő. A tenger felől érkező, kellemesen fújó nyári szél. És a tenger, ami nem messze van az erdőtől.

Ayumi észre sem vette, hogy egy picit eltávolodott a kocsitól, amikor Touya anyukája oda ment és odasúgta neki.

- Ha van valami kérdésed, nyugodtan gyere hozzánk, mi is tudunk segíteni, de ha gondo-lod, ott van Touya, hozzá is fordulhatsz. Nagyon otthonosan mozog ebben a környezet-ben.

- Rendben! Köszönöm! – válaszolta kedvesen.

- Touya, mutass meg neki mindent! És a szobát ne felejtsd el, rendben? De ne hagyd, hogy egyedül menyjen, nehogy eltévedjen. Okés?

- Rendben! – hallatszott halkan.

Azzal visszament a kocsihoz és magára hagyta a lányt, aki még mindig tátott szájjal bámulta a táj szépségét. Touya ledobta a lány mellé a cuccokat.

- Ugye milyen szép? – kérdezte meg Ayumit.

- Lélegzet elállítóan gyönyörű! – válaszolta.

- De nem olyan gyönyörű, mint te! – kedveskedett Ayuminak.

Ekkor elmosolyodott és Touyara nézett. Belenézett a két barna szemébe.

- Előbb beviszem a cuccokat. Ha gondolod, velem jöhetsz és akkor a szobát is megnéz-heted. Aztán megmutatom a tavat is! Rendben? – mondta.

Touya felvezette a szobába, ami az emeleten volt. Kinyitotta az ajtót és betessékelte a lányt. Amikor beljebb mentek, Touya ledobta az ágy mellé a zsákokat és becsukta az ajtót. Odalépett a lány mögé, óvatosan átölelte, állát pedig gyengéden a lány vállára tette. Ekkor Ayumi a fejét hátra hajtotta a fiú vállára. Becsukta a szemét.

- Nagyon szép ez a hely! – válaszolta.

- Aham! – válaszolta – Mikor kicsi voltam, a szüleimmel nagyon sokat jártunk ide. Imádom a természetet. És a kedvencem az a tó, amit most meg is fogok mutatni neked.

Kézen fogta a lányt és kisétáltak a házból. Lassan haladtak a tó felé, és közben beszélgettek.

- Mond csak, Takeda a testvéred? – kérdezte érdeklődve.

- Igen! – mondta – Ha bár az apánk különbözik. Tudod, az édesanyám, amikor először ment férjhez, Takeda volt az első gyereke. Aztán Takeda apja meghalt.

- És utána? – érdeklődött Ayumi.

- Utána még egyszer férjhez ment, akkor születtem meg én. – elmosolyodott.

- Mi az? – kérdezte meg a lány.

- Semmi, csak Takeda mindig olyan furcsán viselkedik. Mintha versenyezni akarna velem. Sosem jöttem ki vele valami jól. De mostanában még elviselhetetlenebb.

- Én nem látok rajta semmi változást. Mindig olyan nyugodt.

- Furcsa, mikor túl nyugodt. Olyankor mindig készül valamire. Na de hagyjuk már Takedat! – felkapja a fejét – Nézd, már meg is jöttünk.

Amikor Ayumi meglátta, teljesen letaglózott a látványától. Már önmagában lenyűgöző látványt nyújtott. Szintén egy olyan részen feküdt, eredeti környezetében, hogy a nap sugarai leértek a tó vizéig, megtörtek a felszínén, és egészen az aljáig le lehetett látni. Látni, hogy úszkálnak a különböző halak a vízben. Olyan kristály tiszta volt. Gyönyörű és egész nagy tó volt. Egy kis nádassal az egyik felén. Ayuminak nagyon megtetszett, hírtelen megölelte Touyat.

- Mi az? – kérdezte.

- Köszönöm! – mondta és a fiú nyakába ugrott – Köszönöm, hogy megosztod velem ezt a látványt.

Touya elmosolyodott, majd megölelte a lányt.

- Gyere, megmutatom a szobát! – válaszolta.

Ayumi bólogatott, aztán visszamentek. Amikor a faházhoz értek a szülők rákérdeztek, hogy milyen volt.

- Ayumi majdnem sírva fakadt, annyira megtetszett neki. – válaszolta Touya.

- Touya! – förmedt a fiúra és oldalba bökte, aztán a szüleihez fordult – Bocsánat! Tényleg nagyon tetszik, csodálatos ez a hely. Ha most megengedik én felmennék és átöltöznék, mert itt elég meleg van és a kelleténél egy kicsit vastagabban öltöztem.

- Menny csak. – válaszolta Touya apja.

Ayumi felment a lépcsőn, amikor be akart nyitni a szobába Takeda jött ki a szembelévő-ből.

- Szia! – köszönt kedvesen.

Nem mondott semmit csak felemelte az egyik kezét és intett egyet. Aztán lement a lépcsőn. Ayumi egy kicsit furcsállta, de aztán mit sem törődve be ment a szobába. Amikor Takeda leért a lépcsőn, Touya rohant föl, Ayumi után, Takeda nem szólt semmit, kezébe vett egy újságot és visszament a szobájába. Touya hamar felért, Ayumi még öltözött amikor Touya benyitott és megpillantotta a lányt alsóneműben. Ayumi elpirult, Touya pedig elszégyellte magát, de szemeit akkor sem tudta levenni Ayumiról.

- Touya! – förmedt rá.

- Bocsánat! – fogta be a szemét – Mindjárt kimegyek! – válaszolta.

- Legalább fordulj el, rendben?

Több szó sem kellett Touyanak, megfordult. Habár tetszett neki a látvány, de nem akart illetlen lenni.

- Most már megfordulhatsz! – szolt Ayumi.

Ekkor Touya megfordult, Ayumi felöltözve ott állt előtte. A lány egy világoskék színű passzos felsőt viselt, aminek nem volt pántja és egy nagyon világosbarna rövidnadrágot, meg egy papucsot. Touya lassan végig nézte, és végig mérte. Ekkor megszólalt.

- Csini! – és mosolygott – Csak azért jöttem föl, mert mindjárt el kezdjük az ebédet készíteni, ha van kedved meg gyakorlatod, akkor nyugodtan jöhetsz.

- Ebédet, én? Imádok főzni! – mondta – Mehetünk.

Pillanatok alatt lent volt, hogy segítsen.

- Ayumi, van kedved segíteni? – kérdezte Touya anyukája.

- Persze, szívesen! – azzal felkapott egy fakanalat és a kondér felé indult.

- Tudsz főzni? – kérdezte meg Touya apja.

- Igen, Uram! – válaszolt kedvesen.

- Akkor ezt most rád bízzuk, rendben? – mondta az anyja.

- Okés, értettem! Hát akkor mindenki helyezze magát kényelembe, Ayumi főzni fog!

Egy-két óra múlva már kész is volt az ínycsiklandozó étel. Mindenkit odatessékelt az asztalhoz, meg is terített, sőt, még virágot is szedett. Csak ámultak és csodálkoztak a lányon. Ayumi pedig végig mosolygott. Már mindenki ott ült az asztalnál, egyetlen ember kivételével, Takeda nem volt sehol. Ekkor Ayumi felajánlotta, hogy felmegy és szól neki. Felment a lépcsőn, az emeletre. Aztán megállt az ajtaja előtt, illedelmesen be-kopogott.

- Igen? – szólt egy hang.

- Csak én lennék az! Azért jöttem, hogy szóljak, az ebéd kész van, ha éhes vagy, akkor gyere! – válaszolta kedvesen.

- Kössz, de nem! Most legalább is nem! – válaszolta.

- Értem! – mondta szomorúan.

- De azért köszönöm! – válaszolta.

Ayumi becsukta az ajtót, és visszament a többiekhez. Nem mutatta annak jelét, hogy bántaná a helyzet, de legbelül rosszul esett. Továbbra is mosolygott.

Amikor már mindenki befejezte az étkezést, egy tányérral férre rakott Takedanak.

- Mit csinálsz? – kérdezte Touya.

- Egy tányérral férre rakok Takedanak, hátha meggondolja magát.

- Mi lenne, ha elmennénk piknikezni a tóhoz? – vetette fel az ötletet Touya.

- Piknikezni, a tóhoz? – kérdezett vissza Ayumi.

- Én mondom, a naplemente nagyon szép látvány! – válaszolja Touya.

- Rendben, akkor 5 óra? Megfelel az Úrnak?

- Igen, Hölgyem! Tökéletes! – mondta – és odahajolt, hogy adjon egy puszit.

Ayumi lábujjhegyre, hogy elérje, Touya lehajolt és megpuszilta a lány arcát.

- Köszönöm! – mondta.

Ayumi meglepődött aztán elmosolyodott.
- Hogy hová? – kérdezte Touya anyukája.

- A tóhoz! – válaszolta Touya.

- Rendben, miért is ne! – ekkor megszólalt – De utána számolj be mindenről, rendben?

- Na, de anyu? – háborodott fel Touya, aztán elmosolyodott.

- Csak vicceltem!
- Akkor szükségem lesz …

Vége a tizennegyedik rész, első fejezetének!
Folyt.köv.