Vadmacska Kommandó
Finálé

A Fekete Herceg átvette a hatalmat a Vadmacsok felett. Dren haldoklott,és már-már úgy látszott, hogy menthetetlen a Föld sorsa.
- A Föld az enyém lesz! - válaszolta a Fekete Herceg.
- Márk, tényleg nem ismersz meg? Én vagyok az, Zoey! - próbálta meg emlékeztetni  a lány.
- Nem vagyok Márk! - válaszolta, ridegen - Az a halandó nem én vagyok!
- Hogy mondhatsz ilyet? Már nem emlékszel rám? - és végig gördült egy könnycsepp Zoey arcán.
- Úgy sem hallja, amiket mondasz! Már testestül lelkestűl az enyém! - válaszolta - És most,elpusztítom az embereket. Veled kezdem kislány.
- Nem!
- Ne ellenkezz, hadd legyen gyors és könnyű halálod!
- Nem érdekel! - ismételte Zoey - Az nem érdekel, hogy engem megölsz, de a Földön élő embereket nem pusztíthatod el, különben...
- Különben mi lesz? - kérdezte gúnyossan.
- ...különben én állok az utadba! És... - könnyezett ...elpusztítalak téged! Ha kell, az életem árán is!
- Ti, halandók nem érdemlitek meg ezt a Földet, mert az a pusztítás, amit ti műveltek a Földel,nem méltó hozzátok. Talán képes lennél feláldozni magad, csak hogy megmentsd ezt a pornépet? Jaj, és arra nem gondoltál, hogy mi lesz a barátoddal?
- Márk!!! - egy pillanatra ijedt meg - Nem engedem, hogy bárki is kettőnk közé álljon. Ha bármi baja is esik Márknak, személyesen garantálom, hogy én látom el a bajodat te rondaság!
- Ha akarnám, már most megölhetném, akár a gondolatommal is véget vethetnék az életének.
- Nem mered megtenni! - válaszolta Zoey.
- Még, hogy nem merem?
- Nem mered! Tudnod kéne, hogy az ő erejével maradhatsz fönt, és ha bármi is  történik vele, akkor annak te látod kárát.
- De téged könnyedén meg tudlak őlni. Elég a szófecsérlésből! Eljött hát a vég, kislány! - egy gúnyos mosoly görbült a szája sarkában.
- Nem, ha előbb én végzek veled! - válaszolta - Bocsáss meg Márk, ha meg halok, azt akarom, hogy tudd mit érzek! Bocsássd meg, hogy mindig elkéstem a randikról, és hogy elhallgattam előled az igazi énemet. Mindig mellettem voltál, még ha nem is láttalak. Meg megmentetted az életemet nem egyszer. Most rajtam a sor. Itt az ideje, hogy viszonozzam, mind azt, amit tettél értem, és ha csak úgy tudlak megmenteni, hogy meghalok, akkor legyen. Szeretlek Márk! - válaszolta.
- Imádkozz csak, a kedves Márk úgy sem hall téged! - nevetett.
- CSODA HARANG! - kezdte el - Istenem, adj erőt! Márk!!! - gondolta - TELJES ERŐVEL!

Ekkor hírtelen megszólalt egy ismerő hang.
- Zoey! - hallkan.
- ... - felfigyelt rá Zoey is.
- Zoey! Segíts! - válaszolta.
- Márk? Márk! - szólalt meg Zoey.
Magaelé eresztette a kezében lévő harangot, és nézte a Fekete Lovagot, amint néz rá. Olyan ismerős volt számára ez a hang, mintha...mintha Márk hanját vélte volna felfedezni benne. Ekkor beborult és villámlani kezdett. A villámlások meg-megvilágították a Fekete Lovag arcát. A fényben Márk szomorú arca villant föl, mintha segítségért kiáltana. Zoey el kezdett a Fekete Lovag felé sétálni.
- Márk? - kérdezte.
- Zoey! Zoey!
Amikor odaért, a harangot fogva, magamellé eresztette kezeit. Az ember azt szűrné le, hogy nem akar harcolni. Ekkor hírtelen áttölelte két ismerős kar. Mark volt az.
Zoey egy pillanatra megszeppent. Talán félt is egy kicsit, hogy nem az a személy, akit ő remél, de ezek a megnyugtató ölelések mindent elárulnak. Bátran ölelné át, amikor hírtelen kiüti a kezéből a harangot és megragadja a torkát.
- Milyen irónikus! Hogy tetszett a Márk-féle alakításom, nagyon jó színész lennék. Nem gondolod? - válaszolta nevetve - Most pedig eljött a te időd, dárga Zoey.
- Márk!
- Oh, még az utolsó szó is a szerelmed neve! Hát nem vicces?
A Fekete Herceg elhajítja Zoey-t, aki egy falnak csapódik. Hírtelen fel sem tud állni. Amikor nagy nehezen feltápászkodik, szeméből záporoznak a könnycseppek.
- Bocsáss meg Márk. Megmentelek!

Ekkor egy fénycsóva világította meg őket. A Fekete Herceg mögött megjelent egy alak és átfogta testét.
- Zoey, most! - válaszolta Mark.
- Mark, te vagy az?
- Zoey, siess, nem bírom már sokáig!
A lány rábólintott egyöntetűen, ekkor felállt és felvette a fölről a Csoda Harangot.
- CSODA HARANG, TELJES ERŐVEL! - mondta. Zoey beleadta teljes erejét, hogy megmentse szerelmét, feláldozta magát. Az energia a Fekete Herceget telibe találta, majd ereje lassan fogyatkozni kezdett.
Ekkor Zoey még egy csapást mért a gonoszra. A test lassan elfoszlott, és eltünt. Ekkor megjenet Mark, aki kiszabadult a gonosz hatása alól. Majd elkezdett halványodni a teste.
- Márk! Ne, Márk!!! Nem hagyhatsz itt!
De nem válaszolt, csak nézett Zoey-ra és várta, hogy mi fog történni.
- Nem akarlak még egyszer elveszíteni! Márk!
Ekkor megjelent egy vakítóan fehér sugár, hogy magával ragadja Márkot. De Zoey nem félt, utána futott. Még most sem atta fel. A fénybe futot, Márk után. Eltűnt a fényesség, és egy feneketlen mélységű zöldesen áttetsző, lebegő térben találta magát Zoey. Mi ez? - körül néz - Hol vagyok? - kérdezi - És hol van Márk? - keresi a szemével.
Amikor rábukkan, a fiú teste már merült. Elrugaszkodott, és Márk után "úszott"!
- El kell érnem! Nem veszíthetem el őt, mert szeretem. Márk!
Zoey előtt csak egy cél lebegett: Márkot megmenteni. Már oly közel volt, még egy kicsit kapálozott a kezével. Végre.
- Megvagy! Végre! És most, áttadom az erőmet! Átadom, az összeset, hogy megmentselek. Ekkor megfogta Márk karjait., közelebb húzodott hozzá és megcsókolta a srácot. Ekkor egy fehér fénnyesség kíséretében eltünt az a hely, ahol ők tartózkodtak. Mindketten eszméletlenül feküdtek, szemben, egymás mellett, Márk kezében Zoey keze.  Ekkor Márk felébredt. Az első ember akit meglátott, Zoey volt. Lassan feltápászkodott.
- Zoey!- megrázta a lányt - Zoey! - szólongatta Márk. De a lány nem kelt fel, csak ott feküdt, továbbra is eszméletlenül. Márk magához húzta a lányt. Ekkor eltűnt az a monumentális építmény, ami a város felett volt. Hírtelen a parkban találta magát Márk, Zoey-val. De ennek ellenére még most sem ébredt fel a lány.
Ekkor megérkeztek a többiek.
- Zoey! - mondta Reneé és Korina.
- Zoey! - megszólalt a könnyeivel küszködő Brigite.
- Zoey! - mondta Márk ismét - Nem hagyhatsz el, mert...
Mindenki csak hallgatta Márkot, aki éppen egy szerelmi vallomást tett Zoey-nak.
- ...mert szeretlek! - lassan a lány ajkaihoz közeledett, és megcsókolta Zoey-t, hosszan csókolta. Amikor befejezte, a csókot, lassan felnyitotta a szemét, hogy lássa Zoey arcát. De semmi. Márk nagyon szomorú volt.

Zoey teste lassan felemelkedett, és el kezdett világítani. A Vadmacs ruha eltűnt róla, helyette már iskolai egyenruhában láthattuk.  A fülek és a farok is világítottak, majd azok is eltűntek, először a farok, aztán a fülek. A fényesség is eltűnt és Zoey Márk karjaiba hullott. Az akkor még beborult égbolt, most tiszta lett. Zoey szempillái megmozdultak. Lassan kinyitotta a szemét és az első, akit megpillantott Márk volt. Zoey rámosolygott a fiúra, aki szorosan magához ölelte és többé nem akarta elengedni.

VÉGE