5.rész
Full Metal Panic - Közös emlékek
"Káosz! Félsiker! Siker!"
Hamarosan 19:00 lesz. Chidori már Souske bejárati ajtója előtt állt. Mikor pontosan 7 óra lett, a lány becsöngetett. Souske nyitott ajtót és betessékelte a lányt. De egyik sem mert megszólalni.
- Én! - kezdték el egyszerre - Kezd te! - megint egyszerre mondták.
Souske megvakarta a fejét, Chidori megszólalt.
- Kezd te először!
- Nos, Chidori én.. - kezdett bele - ...nem is tudom, hogyan kezdjem el. Én nagyon sajnálom, amit akkor mondtam, De...
- Miért nem hallgattál végig! - szólalt meg Chidori szomorúan.
- Én, azt hittem...,de csak azért mondtam, mert azt hittem hogy te is ezt akarod.
- Miért nem kérdeztél meg engem is! Souske, én akkor tényle akartam, ami azon az éjszakán történt. Az érintéseid, a lehelleted, a gyengédséged! És bár alig szóltunk egymáshoz, még is éreztem, hogy mit akarsz mondani, vagy tenni. Hiányzik az éritnésed, az hogy átölelj, hogy ne legyek egyedül, hogy mellettem légy.- és megérintette a fiú kezét.
- Chidori, én... - kezdett bele.
- Miért nem beszélsz, mondj valamit, mint mindig, beszélj - és közben egyre közelebb húzódott Souskehoz, míg végül a mellkasához dörgölőzött.
- ...én...
- Beszélj hozzám, mond, hogy jó volt velem! Érints meg, és beszélj hozzám, Souske.
Souske szíve majd kiugrott a helyéről, és megint azt érezte, amit azon az estén. Chidori már teljesen Souske mellkasához simult, és karjaival átölelte őt.
- Hiányzól! Vágyom a csókjaidra, Souske! Beszélj már, mondj valamit, Souske!
Ekkor már nem bírta tovább és megszólalt.
- Én... - habozott - ...én is melletted akarok lenni! Az életem késsz káosz. Hiányzol! Hiányzik az ölelésed, a gyengéd mozdulataid, az ajkaid.
- Souske, szeretlek!
Souske is átölelte a lányt. Egymás szemébe néztek, lassan közeledett Chidori ajkaihoz és végül gyengéden megcsókolta. A lány azonnal viszonozta a fiú csókját.
Mivel már nagyon későre járt az idő, Chidori indulni akart, hogy még időben hazaérjen, mert még egy csomó dolga lett volna, amikor hátulról egy pár erős kar visszatartotta őt.
- Ne menyj! - szólt hallkan - Maradj velem ma este! - suttogta Souske.
- Souske, én...mennem kell! - mondta nem oly magabiztosan.
- Maradj velem! Be akarom bizonyítani, mennyire hiányzol. - majd megcsókólta.
- Souske...mn! Várj egy kicsit!
Persze, Chidori nem ment haza. Ott maradt Souskeval. Leoltották a villanyokat és elvonultak a fiú hálószobájába. Souske becsukta magamögött az ajtót, mikor már benn voltak mind a ketten. Lassan haladt a lány felé. Mikor utolérte lassan kigombolta a felsőjét és lecsúsztatta róla, közben vállait csókolta. Mikor már az alsóneműn kívül semmi nem volt rajta, ő maga is levetkőzött.
Átölelte a lányt derekánál fogva és gyengéden az ágyra ültette. Chidori belekapaszkodott Souske nyakába és magához húzta, hogy megcsókolhassa. Ajkával gyengéden érintette a fiúét, aki már-már nem tudta tűrtőztetni magát és mindenáron meg akarta csókolni. Amikor végre megkapta, amire annyira vágyott, hevesen megcsókolta és ez elégedettséggel töltötte el. Mintha ettől megnyugodott volna.
- Hiányoztál! - suttogta a lány egyik fülébe - Hiányzott a csókod.
Fölé hajolt és megcsókólta ismételten.
Reggel! Chidori kora reggel felébred, természetesen Souske karjaiban, amikor kinyitja szemeit éppen Souskera pillant, de ugyan ekkor megpillant az éjjeli szekrényén egy levelet. A levél nem más, mint amit Kyouko és Shinji írtak, Chidori nevében. Felül az ágyra és a levél után nyúl, hogy jobban szemügyre vehesse. Mikor már közel van hozzá, Souske egyik pillanatában átöleli a lányt, de nem ébred fel.
- De hát én nem írtam Souskenak levelet! - döbbent meg.
Chidori elolvasva a levelet arra a következtetésre jut, hogy valójában nem is Souske akarta, hogy ő odamenyjen, hanem valaki más. Fejébe vette, hogy a fiúnak nem is volt szándéka őt felkeresni, csupán a levél miatt döntött úgy, hogy maradjon mellette este.
- Minden hazugság volt, Souske! - mondta halkan.
Óvatosan kikelt az ágyból, hogy Souske ne ébredjen fel. Felöltözött és sietve eltávozott a fiú lakásáról. Amikor kilépett az ajtón, egy éppen arra menő öregnénibe botlott, aki ismerte a fiút. Nagyon megdöbbent, mikor meglátta Chidorit kijönni a lakásból.
Egy 10 perc múlva Souske is felébredt, és mikor nem találta Chidorit magamellett, nagyon megijedt. Kereste a lakásban, de hiába. Magára rángatott egy nadrágot és hírtelen kinyitotta az ajtót és a lány nevét mondta hangosan.
- Elnézést, nem tudja, látott itt elmenni egy lányt? A haja hosszú, kék, piros masnival, 165 cm, világos bőrű, egy piros felsőt viselt és egy kék szoknya volt rajta!
- Óh, fiam! Talán azt a csinos kislányt keresed, aki keseregve sietett el!
- Talán tetszik tudni, hova ment? Esetleng mondott Önnek valamit? - kérdezett vissza Souske.
- Áh, dehogy is! Szegénykém annyira szomorú volt, hogy mikor elsietett, még a könnyeit is itt hagyta!
- Azt tetszik mondani, hogy sírt? - döbbent meg - Már megint megrígattam! A fenébe!
- Fiam, mit mondtál neki, hogy ilyen szomorú lett ez az aranyos kislány? Talán nem is mondtad, hanem inkább látott valamit, amitől így kiborult? - utalt a néni (a levélre).
- Nem! Dehogy is!
- De hát biztos van valami, amitől ilyen szomorú lett, nem? - mondta - Meg engedsz egy kérdést, fiam?
- Igen? - érdeklődött Souske.
- Még soha nem láttam, hogy nálad megfordult volna egy lány is! Amikor megláttam ma reggel ezt a kislányt, majd megszakadt a szívem, mert szegénykém valósággal úgy rohant el, mintha valami szörnyű dolog történt volna. Az arcán csalódottság és bánat volt. Ez a kislány...
- Chidori! - szólt közbe Souske.
- Áh, szóval Chidorinak hívják?
- Igen asszonyom!
- Ez a Chidori nagyon szerethet téged!
- Ezt miből tetszik gondolni!
- Óh, hát az lehet, hogy idős vagyok, de ezen a téren tapasztaltabb vagyok mint te. És rajtad is észre vettem valamit, de...
- Mit? - szakítja félbe.
- Hát nem tudod, pedig annyira egyértelmű, hogy az már szinte...
- Mi? - ismételten félbeszakítja.
- Tényleg nem tudod, fiam? Ennyire nehéz a felfogásod? - és mosolyog.
- Chidori is mindig ezt mondja! - emlékezett vissza rá Souske.
- Hát ha ennyire nem megy, akkor elárulom neked! - mondta - Az arcodra van írva, hogy szerelmes vagy!
- Hogy mi vagyok?
- Még nem hallottad ezt a kifejezést? Hol éltél te, gyermekem? Mit szeretsz te a legjobban?
- Mint például az étel, vagy a víz?
- Ugyan már fiam, ennél fontosabb dolog is van az életben. - mondta a néni - Mi az, amibe minden áron érdemes kapaszkodnod? Ami hiányzik az életedből, ha nincsen meg, vagy talán... - reakció idő.
- ????
- ...talán valaki, akitől nem akarsz elszakadni, nem akarod, hogy elmenyjen, mert akkor nagyon üresnek éreznéd magad nélküle?
- Chidori! - válaszolta.
- Ugye, ugye! Mondtam, hogy még is van valami nagyon fontos.
- De még is... - kezd bele.
- Amikor meglátod nem kalapál a szíved, nem ugrál olyan hevesen, hogy majd kiszakad a mellkasodból?
- De! - válaszol.
- És amikor kedvesen beszél hozzád? Akkor is ezt érzed?
- Igen!
- És amikor netán megpuszil az arcodon vagy esetleg megcsókol a szádon? Amikor nincsen melletted, azt kívánnád, bárcsak ott lenne?
- De! - mondta.
- És amikor mosolyog rád? Kalapál a szíved?
- Igen!
- Akkor hát!
- De hát én még nem éreztem ilyet, pedig az életem során találkoztam olyan emberrel, aki közel állt hozzám, de az is csak a legjobb barátom volt. De valahogy nem érdekelt az a dolog.
- Mindenkinek meg van a maga ideje! Ahogy neked is, fiam!
- Ezt most miért tetszik mondani?
- Te tényleg nem tudsz egy csomó dologról, igaz? Igazából fogalmad sincsen, hogyan kell egy lány szívét meghódítani, vagy kiengesztelni?
- Hát nem éppen! Fogalmazzunk úgy, hogy ez a gyermekkoromból valahogy kimaradt! Ahol én nőttem fel, ott ilyesmi nem volt, csupán a barátság, de az is ritka. Ezért nem volt esélyem, ebben a dologban.
- Fiam! Ezt senki sem kerülheti el! Mindenkinek meg van a maga párja és majd a megfelelő időben, a megfelelő helyen, a megfelelő személy is elérkezik!
- Köszönöm, hogy fel tetszett világosítani! De hiszen még azt sem tudom, hogy mit tegyek, hogy megbocsásson nekem. Hiszen még az okát sem tudom, mirét haragszik rám! Ha csak tudnám!
- Miért nem kérdezed meg őt, magát? Talán jól esne neki is, ha érdeklődnél iránta.
- Igaza van! Köszönöm! - mondta.
- És monst hova mész, gyermekem? - kérdezte érdeklődve a néni.
- Először átöltözöm és utána megkeresem, hogy tisztázzuk a helyzetünket.
- Rendben, és sok sikert hozzá!
- Köszönöm! Viszlát!
Vége az ötödik résznek!
Folyt.köv.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
