12.rész

Családi meghívás

A két szerelmes nem bír egymás nélkül lenni, és akaratuk ellenére is találkoznak egymással. Habár nem járnak, de amikor elvállnak egyámstól Touya mindig megcsókolja a lányt. A lányok őket nézvén, még így is elolvadnak és azt hiszik egy pár.

Egyik nap:

- Kisfiam, ki az az aranyos kislány, akit mindig veled látunk? - kérdezte Touya anyukája, miközben tálalta az ételt az asztalra.

- Jaj, bocsáss meg mama, ő a... - kezdte - ...egy osztállyal alattam jár!

- Helyesbítek! - szólal meg Takeda - Az újdons sűlt barátnő!
- Barátnőd? – kérdezte Touya apja.

- Nem, nem az! – mondta Takedara nézve.

- Ha ennyit vagytok együtt, annak biztos, van valamilyen jelentősége, vagy tévednék? – kérdezi az éppen asztalnál helyet foglaló Takeda.

- Talán ismered? - válaszolta Touya.

- Persze, hogy ismerem! – mondta – De majd Touya elmeséli, úgy is jobban ismeri Kawayat! – válaszolta vissza.

- Kawaya? Nem az a lány, akihez a múltkor mentél vigyázni? Pontosan mit is kellett ott csinálnod? - kérdezi apja.
- Hát, az édesanyja megkért, hogy vigyázzak rá, mert ők nem lesznek otthon, és a lányuk meg egyedül nem maradhat!
- Gondolom, nem csak úgy vigyáztál rá? - gúnyolódik Takeda.
- Mert te aztán nagyon is tudod? - válaszolt Touya.
A szülők már látták, hogy a helyzet kezd elmérgesedni, ezért közbe avatkoztak.

- Megyünk a hétvégén a tengerparti nyaralóba. Arra gondoltunk, apáddal, hogy ha van kedved, őt is meghívhatnád! Legalább egy kicsit közelebbről megismerjük! Mit szólsz hozzá? - kérdezte érdeklődve.
- Én most szólok, el kell utaznom! - szakította félbe Takeda - Szóval rám ne számítsatok! - mondta.

- Hát nem is tudom! - gondolkodott el rajta - !Rendben! Megkérde-zem! - válaszolta és ettek tovább.

- Szerintem nagyon kedves az a lány! Mit mondtál, hogy is hívják? - kér-dezte az anyuka.

- Ayumi Kawaya! – szólaltak meg egyszerre a srácok.

- Tényleg nálad tanul? – érdeklődi az apa.

- Az osztályfőnöke vagyok! – válaszolta, majd Touyara nézett.

- És mond anyu, hogy fogunk elférni ott. Hiszen alig van hely! – kérdezi meg Touya.

- Hát úgy gondoltuk, biztos nagyon közel áll hozzád, szinte a barátnőd, egy szobában fogtok aludni! Elvégre is a barátnőd lesz, nem? – és mosolygott Touyara.

- De anyu? – lett izgatott Touya.

- Most mit vagy úgy oda, hiszen együtt alhatsz vele?! – mondta teljes nyugalommal.

- Hát, jó! – válaszolta – Megkérdezem tőle!

- És hogy megy a suli? – kérdezi az apja Touyatól.

- Hát elég jól, fogjuk rá! – válaszolta.

- Megint vagy egy B-s osztályzata! – ismét árulkodott Takeda.

- Touya, ezt eddig nem említetted! – mondta az anyja, nem túl nyugodt hangon.

- Milyen tantárgyból? - kérdezett rá az apjuk.

- Matek! - válaszolta ismét beleavatkozva a dolgokba.

- Semmi pánik, majd kijavítom! - szólalt meg Touya. Ekkor eszébe jutott valami - Hé! Ayumi jó matekból! Akkor megkérem, hogy korrepetáljon. – gonosz kacajjal az arcán Takeda felé fordult, majd vissza a szülei felé - Ugye nem baj?

- Dehogy, miért lenne? - mondta az anyukája.

- Akkor én most megyek, mert Ayumival találkozom, fél óra múlva. Mindent elmesélek neki. Ja és megkérdezem, hogy eljönne e velünk arra a hétvégi kiruccanásra. - felállt az asztaltól, megpuszilta az édesanyja homlokát és elsietett.

- Rendben, szia! - válaszolta az anyja.

Touya már alig várta, hogy láthassa Ayumit. Már ott várta a tengerparti sétányon, ahol este voltak.

Már messziről kiszúrta Ayumit és el kezdett felé sétálni. Ott álltak egymással szemben, amikor Touya lehajolt, hogy megcsókolja. Kezeivel lassan átfonta a lány derekát, Ayumi pedig Touya tartójára tette egyik kezét, a másikat pedig az arcára, majd végig simította. Gyengéden megcsókolta a lányt, aztán egy kicsit hevesebben. Az arra sétáló, kerékpározó, futó emberek mindegyike nézte őket.

- Olyan aranyosak? – szólalt meg az egyik.

- Hát nem édesek? – mondta a másik.

Ayumi és Touya egymásra mosolyogtak, aztán el kezdtek sétálni, majd leültek egy padra.

- Ayumi, szeretnék kérdezni valamit! – szólalt meg a csöndet megtörve.

- Igen? – válaszolt kedvesen a lány.

- A hétvégén a szüleimmel lemegyünk a tengerparti nyaralónkba, és azt szeretnék, hogy te is gyere!

- Hogy én? – kérdezett vissza, meglepődve – Ez kedves, a szüleidtől! - és ismét msolygott.

- De van még egy dolog! - válaszolt Touya, egy kicsikét elpirulva, de a lány szemébe nem mert nézni.

- Mond csak! – Ayumi érdeklődve figyelt Touyara és mosolygott.

- Hát! – felemelte a tekintetét és a lány szemébe nézett - …, hogy egy szobában kell aludnunk!

- Igen, hogy ne! - mondta – Hogy mi? – kérdez vissza meglepődve – Egy szobában? Veled? Nos, nem mintha nem voltunk együtt, de… - gondolkodott el rajta Ayumi – Az igazság az, hogy a szüleimet még nehezebb lesz erről meggyőzni! – és mosolygott ismét Touyara.

A fiú nagyot lepődött, mert azt hitte, hogy Ayumi nemet mond.

- Hogy mondtad? – kérdezett vissza.

- Igent mondtam! – válaszolta – De a szüleim…

- Amiatt ne fájjon a fejed, majd megdumálom velük! – válaszolta.

Touya elkísérte Ayumit haza. Amikor bemutatta a szüleinek a fiút, nagyon megtetszett nekik, Ayumi édesanyja hangosan megjegyezte, hogy milyen helyes. Majd oldalba bökte könyökével a lányát. És mind ezt végig mosolyogva csinálta.

- Most már tudom, hogy honnan örökölte a lányuk a mosolyát! – válaszolta.

A szülők nagy nehezen, de elengedték Ayumit, viszont az kimaradt a történetből, hogy együtt fognak aludni. De nem is kár érte.

Vége az tizenkettedik résznek!
Folyt.köv.