12.rész
Családi meghívás
A két szerelmes nem bír egymás nélkül lenni, és akaratuk ellenére is találkoznak egymással. Habár nem járnak, de amikor elvállnak egyámstól Touya mindig megcsókolja a lányt. A lányok őket nézvén, még így is elolvadnak és azt hiszik egy pár.
Egyik nap:
- Kisfiam, ki az az aranyos kislány, akit mindig veled látunk? - kérdezte Touya anyukája, miközben tálalta az ételt az asztalra.
- Jaj, bocsáss meg mama, ő a... - kezdte - ...egy osztállyal alattam jár!
- Helyesbítek! - szólal meg Takeda - Az újdons sűlt barátnő! - Barátnőd? – kérdezte Touya apja.
- Nem, nem az! – mondta Takedara nézve.
- Ha ennyit vagytok együtt, annak biztos, van valamilyen jelentősége, vagy tévednék? – kérdezi az éppen asztalnál helyet foglaló Takeda.
- Talán ismered? - válaszolta Touya.
- Persze, hogy ismerem! – mondta – De majd Touya elmeséli, úgy is jobban ismeri Kawayat! – válaszolta vissza.
- Kawaya? Nem az a lány, akihez a múltkor mentél vigyázni? Pontosan mit is kellett ott csinálnod? - kérdezi apja. - Hát, az édesanyja megkért, hogy vigyázzak rá, mert ők nem lesznek otthon, és a lányuk meg egyedül nem maradhat! - Gondolom, nem csak úgy vigyáztál rá? - gúnyolódik Takeda. - Mert te aztán nagyon is tudod? - válaszolt Touya. A szülők már látták, hogy a helyzet kezd elmérgesedni, ezért közbe avatkoztak.
- Megyünk a hétvégén a tengerparti nyaralóba. Arra gondoltunk, apáddal, hogy ha van kedved, őt is meghívhatnád! Legalább egy kicsit közelebbről megismerjük! Mit szólsz hozzá? - kérdezte érdeklődve. - Én most szólok, el kell utaznom! - szakította félbe Takeda - Szóval rám ne számítsatok! - mondta.
- Hát nem is tudom! - gondolkodott el rajta - !Rendben! Megkérde-zem! - válaszolta és ettek tovább.
- Szerintem nagyon kedves az a lány! Mit mondtál, hogy is hívják? - kér-dezte az anyuka.
- Ayumi Kawaya! – szólaltak meg egyszerre a srácok.
- Tényleg nálad tanul? – érdeklődi az apa.
- Az osztályfőnöke vagyok! – válaszolta, majd Touyara nézett.
- És mond anyu, hogy fogunk elférni ott. Hiszen alig van hely! – kérdezi meg Touya.
- Hát úgy gondoltuk, biztos nagyon közel áll hozzád, szinte a barátnőd, egy szobában fogtok aludni! Elvégre is a barátnőd lesz, nem? – és mosolygott Touyara.
- De anyu? – lett izgatott Touya.
- Most mit vagy úgy oda, hiszen együtt alhatsz vele?! – mondta teljes nyugalommal.
- Hát, jó! – válaszolta – Megkérdezem tőle!
- És hogy megy a suli? – kérdezi az apja Touyatól.
- Hát elég jól, fogjuk rá! – válaszolta.
- Megint vagy egy B-s osztályzata! – ismét árulkodott Takeda.
- Touya, ezt eddig nem említetted! – mondta az anyja, nem túl nyugodt hangon.
- Milyen tantárgyból? - kérdezett rá az apjuk.
- Matek! - válaszolta ismét beleavatkozva a dolgokba.
- Semmi pánik, majd kijavítom! - szólalt meg Touya. Ekkor eszébe jutott valami - Hé! Ayumi jó matekból! Akkor megkérem, hogy korrepetáljon. – gonosz kacajjal az arcán Takeda felé fordult, majd vissza a szülei felé - Ugye nem baj?
- Dehogy, miért lenne? - mondta az anyukája.
- Akkor én most megyek, mert Ayumival találkozom, fél óra múlva. Mindent elmesélek neki. Ja és megkérdezem, hogy eljönne e velünk arra a hétvégi kiruccanásra. - felállt az asztaltól, megpuszilta az édesanyja homlokát és elsietett.
- Rendben, szia! - válaszolta az anyja.
Touya már alig várta, hogy láthassa Ayumit. Már ott várta a tengerparti sétányon, ahol este voltak.
Már messziről kiszúrta Ayumit és el kezdett felé sétálni. Ott álltak egymással szemben, amikor Touya lehajolt, hogy megcsókolja. Kezeivel lassan átfonta a lány derekát, Ayumi pedig Touya tartójára tette egyik kezét, a másikat pedig az arcára, majd végig simította. Gyengéden megcsókolta a lányt, aztán egy kicsit hevesebben. Az arra sétáló, kerékpározó, futó emberek mindegyike nézte őket.
- Olyan aranyosak? – szólalt meg az egyik.
- Hát nem édesek? – mondta a másik.
Ayumi és Touya egymásra mosolyogtak, aztán el kezdtek sétálni, majd leültek egy padra.
- Ayumi, szeretnék kérdezni valamit! – szólalt meg a csöndet megtörve.
- Igen? – válaszolt kedvesen a lány.
- A hétvégén a szüleimmel lemegyünk a tengerparti nyaralónkba, és azt szeretnék, hogy te is gyere!
- Hogy én? – kérdezett vissza, meglepődve – Ez kedves, a szüleidtől! - és ismét msolygott.
- De van még egy dolog! - válaszolt Touya, egy kicsikét elpirulva, de a lány szemébe nem mert nézni.
- Mond csak! – Ayumi érdeklődve figyelt Touyara és mosolygott.
- Hát! – felemelte a tekintetét és a lány szemébe nézett - …, hogy egy szobában kell aludnunk!
- Igen, hogy ne! - mondta – Hogy mi? – kérdez vissza meglepődve – Egy szobában? Veled? Nos, nem mintha nem voltunk együtt, de… - gondolkodott el rajta Ayumi – Az igazság az, hogy a szüleimet még nehezebb lesz erről meggyőzni! – és mosolygott ismét Touyara.
A fiú nagyot lepődött, mert azt hitte, hogy Ayumi nemet mond.
- Hogy mondtad? – kérdezett vissza.
- Igent mondtam! – válaszolta – De a szüleim…
- Amiatt ne fájjon a fejed, majd megdumálom velük! – válaszolta.
Touya elkísérte Ayumit haza. Amikor bemutatta a szüleinek a fiút, nagyon megtetszett nekik, Ayumi édesanyja hangosan megjegyezte, hogy milyen helyes. Majd oldalba bökte könyökével a lányát. És mind ezt végig mosolyogva csinálta.
- Most már tudom, hogy honnan örökölte a lányuk a mosolyát! – válaszolta.
A szülők nagy nehezen, de elengedték Ayumit, viszont az kimaradt a történetből, hogy együtt fognak aludni. De nem is kár érte.
Vége az tizenkettedik résznek! Folyt.köv.
|